Pakisztáni méhatka

2016.04.04. 14:07

A méhészeti kutatásaink közben egy érdekes kaptárlakó atkafajra bukkantunk. A Neocypholaelaps apicola fajt Pakisztánból írták le, majd előkerült Belgiumból is. A hazai előfordulást új elektronmikroszkópos fotókkal és a CO1 szekvencia megadásával egészítettük ki.

Hír jelent meg róla az MTA honlapján és a Magyar Idők napilapban is: 

Az eredeti cikk itt található:

http://actazool.nhmus.hu/61/3/ActaZH_2015_Vol_61_3_237.pdf

 

pakisztani-meh-atka_szines.jpg

Szerző: atkász

Szólj hozzá!

Címkék: méh atkák

Valami véget ért

2014.04.04. 11:49

Április végén véget ér a Magyary Zoltán Posztdoktori Ösztöndíjam, bár szomorú vagyok, hogy véget ér, de talán annyiban nyugodt lehetek, hogy amit elterveztem az sikerült elvégeznem. Erdélyi minták százait vizsgáltam át, több ezer egyedet határoztam meg e szűk időszak alatt. Több faunára új fajt mutattam ki Erdély, illetve Románia területéről és két eddig még ismeretlen, tudományra új fajt is felfedezhettem. Jó volt.

A zárómunkának egy monográfiát terveztem, ami sikeresen el is készült. Ebben 140 oldalon mutatom be a megtalált fajokat, illusztrációkkal, erdélyi előfordulási térképekkel, adatokkal. Bár az ösztöndíj véget ért, a monográfia készen van, mégsem hagyom, hagyhatom abba Erdély vizsgálatát, mert számos más atka csoport várja, hogy fajaikat Erdély területéről feldolgozzam.

címlap11.jpg

A monográfia tervezett címlapja

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

A korongatkáknál a nemek könnyen felismerhetőek az ivarlemezek alakja alapján. Mindkét nem ivarnyílása egy erősen szklerotizált ivarlemezzel borított, az ivarlemezek csapóajtószerűen felnyílnak, így biztosítva lehetőséget belső megtermékenyítéshez. A hímek ivarlemeze kicsi és kör vagy tojás alakú és a negyedik vagy a harmadik láb csípői között figyelhető meg. A nőstények ivarlemeze változatosabb, lehet pajzs vagy háromszög alakú, ismertek nyelv és négyszögletes alakú ivarlemezek is. Az alakjuk mellett nagyon változatos a felszínük is, lehetnek sima felszínűek is, de a legtöbb esetben vagy apró gödörkékkel, lyukakkal vagy ráncos mintázattal díszítettek. Nagyon változatos az elülső szegélyen levő függelékek alakja is, ez a tűalaktól a széles lemez alakúig sokféle lehet. Mivel a nőstények ivarlemeze fajra jellemző, így feltételezik, hogy a felszín kialakulásának és az elülső függelékeknek nagy szerepe lehet a fajtárs felismerésében, éppúgy mint a nőstény és a hím ivarszervet körül ölelő szternális szőrök alakjának és méretének is.himek.jpg

Hímek ivarlemezének elhelyezkedése és alakja a korongatkáknál

genital shields.jpg

Nőstények ivarlemezének elhelyezkedése és alakja a korongatkáknál

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

A korongatkák egyedfejlődése, épp úgy mint a többi Mesostigmata fajnál öt stádiumból áll. A tojásból (1) a három pár lábbal rendelkező lárva (2) kel ki. A lárvát az egyedfejlődés során a négy lábú protonimfa stádium (3) követi, amely arról könnyen felismerhető, hogy a háti lemez még több pajzsból áll. A következő fejlődési stádium a másodlagos vagy deutonimfa (4), amelynek egységes háti pajzsa van, a hasi oldalon a mell lemezen még az ivari pajzsok hiányoznak. A másodlagos nimfából fejlődik ki a kifejlett egyed (5), ahol háti lemez egységes és a hasi oldalon a lábak csípői között már megfigyelhetőek az ivarnyílást fedő ivari lemezek.fejlstad.jpg

Egy korongatka egyedfejlődése a háti és a hasi oldalt mutatva: a: lárva, b: protonimfa, c: deutonimfa, d: kifejlett nőstény.

 

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

Nem olyan régen, csupán 12 évvel ezelőtt fedezte fel két román kutató a Protodinychus evansi Huţu & Calugar, 2002 faj Erdélyben. A Protodinychus fajok a legősibb korongatkák közé tartoznak, számos olyan karakterrel (pl. a tritosternum alakja vagy a gnathosoma szőreinek elhelyezkedése), amelyek nagyfokú hasonlóságot mutatnak a Gamasina alrenddel. Kevés fajuk ismert, sokan nem is sorolják a valódi korongatkák közé őket. Úgy tűnik, hogy a mostani vizsgálataim során újra megtalált Protodinychus evansi Huţu & Calugar, 2002 faj egy igaz erdélyi endemizmus, kizárólag Erdélyben fordul elő.

Protodinychusp.jpg

P. evansi: a: ventrális nézet, b: gntahosoma és a tritosternum, c: ismert előfordulásai.

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

Urodiaspis fajok Erdélyben

2014.04.04. 08:50

Az Urodiaspis génusz faja jellegzetesen hát-has irányban lapított korongatkák, amelyeknek egy jól elkülönült posztdorzális lemezük is van, amely 1-3 szőrt viselhet. Erdély területéről 3 faj mutattam eddig ki, a széles elterjedésű, de a Balkánon nagyon gyakori, míg Erdélyben ritka, Urodiaspis pannonica Willmann, 1951 fajt, és a két nagyobb, inkább hegyvidéki élőhelyekhez kötődő Urodiaspis tecta (Kramer, 1876) és Urodiaspis stammeri Hirschmann & Zirngiebl-Nicol,1969 fajokat. Az U. pannonica fajt könnyű elkülöníteni a másik kettőtől, mert a posztdorzális lemeze hozzá nő a marginális lemezhez, míg a U. tecta és a U. stammeri fajoknál ez teljesen szabadon áll. A U. stammeri abban tér el az U. tecta fajtól, hogy a nőstény ivar lemezének a csúcsa kihegyezettebb, míg a U. tecta fajé tompább.

t-pannonica-térkép.jpg

U. pannonica: a: hasi nézet, b: posztdorzális lemez, c: erdélyi előfordulás.

tecta-térkép.jpg

U. tecta: a: hasi nézet, b: háti nézet, c: erdélyi előfordulás.

stammeri.jpg

 

U. stammeri: a: hasi nézet, b: posztdorzális lemez, c: erdélyi előfordulás.

 

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

A Trematurella elegans (Kramer, 1882) egy igen látványos, elsődlegesen mediterrán és szubmediterrán élőhelyeket benépesítő korongatka faj. Hazánkból többfelől is ismert, és a Balkán-félszigeten is gyakori. Erdélyből csupán egyetlen egyszer került elő, Szováta környékén találtam meg. A fajt könnyű felismerni, a nagyméretű, szabálytalan alakú bemélyedésekről a kutikuláján, illetve a hasi szőrei igen hosszúak és finoman pillázottak.

elegans.jpg

T. elegans: a: hasi nézete, b: előfordulása Erdélyben.

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

Az Uroobovella advena (Trägårdh, 1912) faj jól ismert denevérguano lakó korongatka. Előfordulásairól kevés adattal rendelkezünk köszönhetően a rejtett életmódjának. Az utóbbi időben hazánk több barlangjából is nagy számban előkerült. Erdély vizsgálata során sajnos kevés barlangi anyaghoz jutottam hozzá. Az egyik ilyen minta a Vargyas barlangból származott (Cheile Vârghişului), ahonnan a begyűjtött denevér ürülékből került elő ez a faj. Azt feltételezem, hogy a legtöbb erdélyi barlangban is előfordul, azonban a ritka barlangi gyűjtések miatt ismerjük ilyen hiányosan ennek a fajnak az erdélyi előfordulásait.  

Uroobovellaadvena-map.jpg

U. advena: a: háti nézete, b: hasi nézete, c: előkerülése Erdély területéről.

 

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

 

Neodiscopoma fajok Erdélyben

2014.04.04. 08:18

A Neodiscopoma génusz egy az egész világon elterjedt neme a korongatkáknak. Könnyen felismerhetően az erősen háti lemezről, amely középső részén kiemelkedik a környező területekről. Európában több faja is ismert, Erdély területéről csupán két fajt (Neodiscopoma splendida (Kramer, 1882) és Neodiscopoma pulcherrima (Berlese, 1903)) ismerünk. A N. splendida nagyon gyakori mindenfele megtalálható, míg a másik faj sokkal ritkább, mind Közép-Európában, mind a Balkán-félszigeten és mind Erdélyben is.N-splendida-map.jpg

N. splendida: a: dorzális nézete, b: előfordulásai Erdélyben.

 

n-pulcherrima-map.jpg

N. pulcherrima: a: dorzális nézete, b: előfordulásai Erdélyben.

 

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

Az év eddigi extrém meglepetése, a kelet-mediterrán elterjedésű Crinitodiscus nem előkerülése Közép-Európából, Romániából, Erdélyből. Az első előkerülés tudományra új fajt is eredményezett. Az állat az Erdélyi szigethegység déli területeiről került elő, amely az allochton Vardar lemezen fekszik, ami délről sodródott fel a mai helyére. Hipotézisem szerint vagy ezzel a lemezzel érkezett ide anno a génusz vagy a széles elterjedésű, Bosznia-Hercegovinában is ismert rokon faj (Crinitodiscus beieri Sellnick, 1931) perempopulációjáról vált le és evalválodott önálló fajjá. 

Figs1.jpgAz új Crinitodiscus faj háti és hasi nézete

 

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

 

Érdekes módon Erdély és Románia takácsatka faunája nagyon kevéssé ismert, csupán egyetlen közlemény van, amely 8, a leggyakoribb és a gazdaságilag legjelentősebb kártevő takácsatka fajokról számol csak be. Az augusztusi gyűjtőúton néhány levelet szedtem egy mogyoróbokorról, mert arra voltam kíváncsi,hogy milyen atkák lehetnek a levélen. Ahogy vártam nagy számban találtam meg a mogyoró gyakori kártevőjének számító, Tetranycopsis horridus (Canestrini & Fanzago, 1876) fajt. Nagyon látványos, hosszú, pillás szőrökkel rendelkező atka, amely a legtöbb mogyoróbokron megtalálható, ritkán van azonban olyan egyedszámban, hogy kártétele szembeötlő is lehessen. Ez az előkerülés most az első erdélyi és romániai adata a fajnak.

T-horridus (2).jpg

Tetranycopsis horridus (Canestrini & Fanzago, 1876) háti nézete

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

Két térkép, egy gondolat

2013.12.18. 11:55

A Trachytes nem fajairól már említést tettem egy korábbi blog bejegyzésben. Nem olyan régen egyesítettem az európai Trachytes fajok elterjedési adatait egy térképen és alábbi érdekességet kaptam.

Trachytes areas.jpg

Ha ezt a térképet számszerűsítem az alábbit kapom:

géncentrumok.jpg

A második térképen jól látszik (bár már az első is sugallja), hogy két nagy fajszámú terület van Európában, az egyik az Alpok-Kárpátok vonulata, míg a másik Erdély területe. A legtöbb fajt számláló régió Európában azonban Erdély területe 15 Trachytes fajjal. Feltételezhető, hogy az erdélyi területek, mint egyfajta diverzítási, fajképződési gócterületek lehetnek a Trachytes nem esetében.

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

Erdélyről Svájcban?

2013.12.13. 16:18

Az ősszel Genfbe utaztam eleget téve szomorú feladatomnak, hogy a nemrég elhunyt két kiváló kutató, Mahunka Sándor atkakutató és Kozár Ferenc pajzstetűkutató által korábban kikölcsönzött anyagot vissza szállítsam. Azért is vállaltam el ezt a feladatot, mert mindkét kiváló taxonómussal nagyon jó, baráti viszonyt ápoltam és mindezek mellett a genfi múzeummal is régóta jó kapcsolatban vagyok, eddig számos tudományra új fajt írtam már le a gyűjteményükből. Két napot töltöttem csak a gyűjteményben, de így is több, mint 500 egyedet válogattam ki a későbbi feldolgozásra, számos olyan helyről (pl. Hong-Kong, Sanghaj, Fülöp-szigetek, stb.), ahonnan még nem láttam mintákat és korongatkákat sem. Itt találkoztam egy Svájcban élő, román akarológussal (Ilinca Juvara-Bals), aki nemzetközileg elismert specialistája a Parasitidae család tagjainak. Beszélgetésünk során szóba került az erdélyi projektem, és megerősített abban, hogy Erdély területén, főleg a Kárpátok-völgyeiben számos, érdekes eddig még nem ismert endemikus faj élhet, amelyről neki először Marina Hutu tett említést. Én is azt tapasztaltam, hogy egyes csoportoknak (pl. a Trachytes nemnek) egyfajta fajképződési centruma lehet Erdély.

genfben.jpgA genfi múzeumban válogatom az atkákat

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

Mahunka Sándor viszonylag későn kezdett el dolgozni a közeli erdélyi területek feltárásán. Első erdélyi adatot is tartalmazó dolgozata 1993-ban jelent meg (Mahunka 1993), a már akkor világviszonylatban is előkelő helyen álló kutató tollából. Az hogy ilyen későn kezdett el a szomszédos Erdély faunáján dolgozni, egy, jól ismert oka van. A hatvanas években Balogh János professzor vezetésével megindult trópusi talajzoológiai expedíciók anyaga elvarázsolta a hazai zoológusokat, hihetetlen alak- s fajgazdagságban kerültek elő eddig még sosem látott a tudomány számára is ismeretlen fajok, amelyek évtizedekre szóló feladattal látták el a hazai zootaxonómusokat, így Mahunka Sándort is. A 1990-es évektől azonban ezek a trópusi gyűjtő utak száma és a haza kerülő anyagok mennyisége jelentősen csökkent, így időt és energiát lehetett már fordítani a közeli erdélyi területekre is. A 2005-ben a Magyar Természettudományi Múzeum és az aradi Vasile Goldis Egyetem közös projektjeként indult el a történelmi Máramaros kutatása, amelyhez Mahunka Sándor is csatlakozott. Ennek eredménye lett két monografikus kötet, amelyekben összesen 4 tudományra új fajt írt le és számos faj újabb előfordulási adatát is közölte (Mahunka 2006a, Mahunka & Mahunka-Papp 2008). A Máramaros kutatással párhuzamosan 2005-ben indult el a Kárpát-medence faunagenezisét vizsgáló program a Magyar Természettudományi Múzeumban, amely számos új Erdélyből származó eredményt hozott. Két közleményben (Mahunka 2006b, 2007) öt tudományra új faj leírása jelenik meg szintén számos új és érdekes faj előfordulási adatával. A Kárpát-medence faunagenezisét vizsgálta egy 2007-ben indult OTKA pályázat is, amely a Balkán-félsziget a Kárpát-medence faunagenezisére gyakorolt hatását vizsgálta. Bár itt a fő kutatási terület a Balkán-félsziget volt, Mahunka Sándor egyik közleményében erdélyi adatokat is megemlített (Mahunka & Mahunka-Papp 2010).

Mahunka Sándor Erdéllyel kapcsolatos dolgozatai:

Mahunka, S. (1993): Hungaromotrichus baloghi gen. et sp. n. (Acari: Oribatida), and some suggestions to the faunagenesis of the Carpathian Basin. Folia entomologica hungarica, 54: 75-83.

Mahunka, S. (2006): Oribatids from Maramurieş (Románia), Transylvania) (Acari: Oribatida).  Studia Universitatis Vasile Goldis Seria St. Vietii, 17: 59-75.

Mahunka, S. (2006): Oribatids from the Carpathian Basin with zoogeographical and taxonomical notes (Acari: Oribatida). Opuscula Zoologica Budapest, 35: 63-72.

Mahunka, S. (2007): Oribatids from the Carpathian Basin with zoogeographical and taxonomical notes (Acari: Oribatida), II. Opuscula Zoologica Budapest, 36: 57-68.

Mahunka, S. (2007): A Kárpát-medence páncélosatkái. In. Forró, L. (Szerk.): A Kárpát-medence állatvilágának kialakulása. Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest, 37-44.

Mahunka, S. and Mahunka-Papp, L. (2008): A new survey of the oribatid-fauna of Maramureş (Romania, Transylvania) (Acari: Oribatida). Studia Universitatis Vasile Goldis Seria St. Vietii, 18 (suppl.): 365-377.

Mahunka, S. and Mahunka-Papp, L. (2010): New and little known oribatid mites from the Carpathia basin and the Balkan penisula (Acari: Oribatida). Acta Zoologica Academia Hungarcae, 56 (3): 211-234.

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

Az első megjelent publikáció, amely Erdély területéről atka adatot tartalmaz az Karpelles Lajos bécsi tanár nevéhez köthető. Ebben a munkában, Karpelles az összes atkacsoportból közöl előfordulási adatokat az egykori Magyarország területéről, így természetesen számos erdélyi fajjal is találkozunk. A következő kimondottan erdélyi adatot Balogh János professzor közli 1937-ben, egyik első dolgozatában, amelyben egy tudományra új fajt (Oppia dorni Balogh, 1937) leírását adja meg a Déli-Kárpátokból. Ekkor már Erdély területe Románia része, így a későbbiekben már inkább a román kutatók tevékenysége válik hangsúlyossá Erdélyben. Intenzív talajatka kutatások indulnak Romániában, és ezzel együtt számos adattal is bővül Erdély atka faunisztikai feltárása. A páncélos atkák (Oribatida) kutatói közül kiemelhető Magda Călugăr, Michai & Nicolae Vasiliu, akik számos adattal és tudományra új fajjal gazdagítják Erdély területének ismeretét. Szintén a páncélos atkákkal, majd később a talajlakó ragadozó, Prostigmata rendbe tartozó Labidostommaidae családdal dolgozik az egyik legelismertebb román akarológus, Zicman Feider. Nevét számos leírt és róla elnevezett atkafaj őrzi (pl. a Mesostigmata Eulaelaps feideri (Fain, 1962), az Oribatida fajok közül a Plonaphacarus feideri Niedbała, 1987, a Lauroppia feideri Vasiliu et Ivan, 1999, vagy a Cepheus feideri Suciu & Panu, 1972). A romániai korongatkák feltárása során Marina Huțu számos erdélyi előfordulást is közöl, bár az erdélyi adatok száma elhanyagolható Románia más részeihez viszonyítva (pl. Bukovina vagy a Duna-delta). Jelenleg több román kutató is intenzíven foglalkozik a romániai talajatkák feltárásával. Iona Cristina Constantinescu és Cristina Cristescu kutatja Románia Erdélyen kívüli területeinek a korongatka faunáját, míg hasonló régiókban dolgozik Otilia Ivan és Adina Călugăr is, akik a talaj Oribatida és Mesostigmata fajait vizsgálják. A román kutatók mellett a magyarországi akarológusok mindig is fontosnak érezték Erdély faunájának a feltárását. Balogh János után Mahunka Sándor és Ujvári Zsolt tanulmányozta Erdély faunáját, számos tudományra új faj leírásával és több faunisztikai adattal segítették ennek a területnek a megismerését.

Oppiadorni.jpg

Oppia dorni Balogh, 1937

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

A hangyák bolyai, fészkei számos speciális állatokat rejthetnek. A trópusokon még kisebb gerincesek is vendégeskedhetnek a hangyafészkek által nyújtott biztonságban, Európában azonban csak gerinctelenekkel találkozhatunk ezeken a helyeken. Az atkák szép számmal képviselik magunkat a hangyafészkekben, jelenleg azonban arról nincs információnk, hogy a hangyafészkek biztonságát élvezik csupán, vagy esetleg egyfajta kellemetlen vendégként a hangyák tojásaival, lárváival vagy bábjaival táplálkoznak. A korongatkák számos faja ismert a hangyavendégek között, a Trachyuropodidae és az Oplitidae család fajai főleg a hangyafészkekben lelhetőek fel, azonban itt találkozhatunk a rendkívül érdekes morfológiájú Uropoda hamulifera (Michael, 1894) fajjal is. Ez a kerekded, bunkós szőrökkel borított állat csupán Európából ismert, míg a távol keleten a rá nagyon hasonlító, Uropoda similihamulifera Hiramatsu, 1979 faj helyettesíti. Romániából az Uropoda hamulifera fajt többfelől is kimutatták már, azonban Erdélyből csak Máramaros megye kutatása során került elő.

U-hamulifera.jpgUropoda hamulifera (Michael, 1894) hasi nézete

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

A világ minden tájáról közöltek már a barlanglakó denevérek ürülékében (guanójában) talált atkákat. Ez alól a korongatkák sem kivételek. A trópusi területek barlangjaiban számos guanó-lakó korongatka ismert, azonban Európából eddig kevés fajt jeleztek. Az egyik legismertebb európai denevér ürülék-lakó korongatka, az Uroobovella advena (Tragardh, 1912) faj. Magyarország területéről két helyről ismert eddig, Erdélyben viszont a Vargyas-szoros egyik barlangjából került elő. Nem troglobiont faj, vagyis a barlangi életmódhoz történő alkalmazkodás morfológiai jelei (a test kifehéredése, hosszabb, erősebben szőrözött végtagok) nem figyelhetőek meg rajta, így azt kell feltételezni, hogy a barlangokba csupán a denevér guanó vonzza be. Pontos adatok az életmódjáról nincsenek, de a feltételezhetően, a többi ürüléklakó korongatkához hasonlóan, az ürülékben levő apróbb állatokkal (más atkákkal, fonálférgekkel) táplálkozik.

guanós.jpgUroobovella advena (Tragardh, 1912) háti és hasi képe

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

A legősibb korongatkák

2013.09.24. 09:52

Egy régi álmom vált valóra nem olyan régen. Mindig is nagyon érdekeltek a borostyánban konzerválódott állatok, így nagyon örültem, amikor Jason Dunlop, a berlini természettudományi múzeum kurátora megkeresett azzal, hogy érdekelnek-e borostyánban talált atkák. Az atkákat egy cincéren találtak, nem kifejlett egyedeket, hanem másodlagos nimfákat, amelyek egy anális nyéllel rögzültek a gazdaállathoz. Korongatkák nimfa stádiumban faji szinten nem azonosíthatóak, csak annyit lehetett megállapítani, hogy az Urodinychidae családba tartoznak. Nem csak korongatkák, hanem az Ascidae családba tartozó nyűgatkák, illetve a Microgynoidea családsorozatba tartozó atkák is utaztak annak idején a bogáron. Az atkákat a kb. 50 millió éves balti borostyánban találtuk, ami mindhárom csoportnak a legrégebbi előkerülése. Érdekes módon, a morfológiájuk alapján nem különböznek a recens csoportoktól, így feltételezhetjük, hogy az evolúciója ezeknek a csoportoknak igen lassú. 

Bővebben az alábbi cikkben lehet erről olvasni:

http://link.springer.com/article/10.1007/s00114-013-1031-8

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

Gyűjtőúton Erdélyben

2013.09.24. 09:35

Kihasználva az augusztus 20. környékén levő munkaszüneti napokat, úgy döntöttünk, hogy átruccanunk Erdélybe gyűjteni egy keveset. Bár nagy meleg volt és a talaj is borzasztóan száraz volt, a patakparti területeken mégis sikerült kb. 25 talajmintát gyűjteni. Mindezek mellett számos levélmintát is gyűjtöttünk,  bár Erdély és Románia talajlakó atkái viszonylag jól ismertek, a leveleken élő atkákról eddig alig született tudományos közlemény. Mivel a talajminták még a futtatón vannak, így ennek eredményeiről nem tudok beszámolni, a leveleken élő atkák közül számos Erdély és Románia faunájára új fajt sikerült kimutatni.

DSCN1883a.JPG

DSCN1887a.JPG

DSCN1871.JPG

DSCN1916a.JPG

DSCN1907a.JPG

DSCN1906.JPG

DSCN1867.JPG

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

A Discourella helvetica faj előkerülésével összeállítottam a Romániában előforduló a Discourellidae családba tartozó fajok jegyzékét. Jelenleg öt faj romániai előfordulásáról van tudomásunk.

Ezek az alábbiak:

Discourella baloghi Hirschmann & Zirngiebl-Nicol, 1969

Discourella cordieri (Berlese, 1916)

Discourella dubiosa (Schweitzer, 1901)

Discourella helvetica Kontschán, 2011

Discourella modesta (Leonardi, 1899)

Ebből az öt fajból az első négy faj ritkának tekinthető, többségük Alpi-Kárpáti elterjedéssel rendelkezik. A család leggyakoribb faja a Discourella modesta, amely az európai talajmintákban igen gyakran megtalálható, elterjedése egészen Kelet-Ázsiáig húzódik és már Dél-Koreából is előkerült, valószínűleg az egész Palearktisz területén előfordul. Észak-Amerikában nem él, ott egy nagyon hasonló rokon faját, a Discourella modestasimilis fajt találhatjuk meg. Mivel a két faj egymásra nagyon hasonlít, csupán néhány kisebb karakterben térnek el egymástól, feltételezhetően egy vikariáns fajpár lehet, amely jelenség alig ismert a korongatkák világában.

D-modesta.jpg

Discourella modesta (Leonardi, 1899)

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

Az erdélyi korongatkák tanulmányozása során egy furcsa állatra lettem figyelmes. Más volt, mint amiket a romániai anyagokban eddig láttam, de valahogy ismerősnek tűnt. Alaposabban megvizsgálva rájöttem, hogy honnan ismerem ezt az állatot! Én írtam le pár évvel ezelőtt Svájcból, Discourella helvetica néven. Az erdélyi előfordulása azonban elgondolkodtatott, hiszen Erdély és a svájci Alpok egymástól jelentős távolságban elhelyezkedő területek. Nem ez az egyetlen ilyen Alpokban és a Kárpátokban előforduló korongatka. Peter Masán, szlovák atkakutató leírt az Északi-Kárpátokból egy eddig ismeretlen korongatkát, az Uropoda orszaghi fajt. Nem sokkal később megtaláltam ezt a fajt az Alpokalján, de később bármerre is kerestem nem találtam meg máshol. Valószínűleg az Uropoda orszaghi, egy igen ritka Alpi-Kárpáti elterjedésű faj lehet, és talán ezzel a jelenséggel magyarázható a Discourella helvetica faj erdélyi előkerülése is.

Discourella helvetica_1.jpg

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

Dinychus fajok Romániából

2013.06.28. 11:23

A Dinychus génusz a Dinychidae család egyetlen európai neme. A génusz fajai azonban nem csak Európában, hanem Észak- és Dél-Amerikában, Dél-Kelet Ázsiában és az Ausztrál régióban is megtalálhatóak, bár nagyobb fajszámban és nagyobb egyedsűrűségben csak Európából ismertek.

A Dinychus fajokat könnyű felismerni az orsó alakú testükről, a nyugalmai helyzetben a lábakat elrejtő, pedofossae hiányáról és a szájkörnyéki régió speciális képletének (internal malae) villás alakjáról.

Erdély területéről most került elő a Dinychus bincheaecarinatus Hirschmann, Wagrowska-Adamczyk & Zirngiebl-Nicol, 1984 faj, amivel az romániai fajok száma 10-re emelkedett. A román fauna így (az ugyancsak 10 fajt számláló szlovákiaival együtt) a világon a legtöbb Dinychusfajjal rendelkezik. Egy faj endemikus, a csak Románia területéről ismert,  Dinychus sellnicki Huţu, 1973 faj.

A romániai Dinychus fajok listája:

Dinychus arcuatus (Trägardh, 1943)

Dinychus bincheaecarinatus Hirschmann, Wagrowska-Adamczyk & Zirngiebl-Nicol, 1984

Dinychus carinatus Berlese, 1903

Dinychus feideri Huţu, 1973

Dinychus inermis (C. L. Koch, 1841)

Dinychus perforatus Kramer, 1886

Dinychus sellnicki Huţu, 1973

Dinychus septentrionalis (Trägardh, 1943)

Dinychus undulatus Sellnick, 1945

Dinychus woelkei Hirschmann & Zirngiebl-Nicol, 1969

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

A Polyaspinus schweitzeri (Huţu, 1976) faj közeli rokonságban áll a Trachytes nem fajaival, azonban azoktól jelentősen eltér megnyúlt, hosszúkás testalakjával, illetve abban, hogy a háti oldal oldalsó lemeze több apró kis lemezre van feldarabolva. A Trachytes fajoktól eltérően gyakran fordul elő korhadó fákban, és ritkán kerül elő talajból, avarból vagy mohákból. Érdekessége a fajnak, hogy elsősorban a Kárpátokban fordul elő, de tavaly előkerült a Koreai-félszigetről is.

Évekkel ezelőtt, amikor a történelmi Máramaros atkáin dolgoztam feltűnt, hogy egy érdekes karakterben eltérnek az erdélyi állatok a máshonnan előkerült egyedektől. Míg a máshonnan származó egyedeknél az anális nyílás mögötti szőr (az úgynevezett posztanális szőr) sima, tű-alakú, addig az erdélyi egyedeknél ez bunkó-alakkal rendelkezik. Véleményem szerint ez nem faji jellegű karakter, vagy egy érdekes variáció a fajon belül, vagy csak arról van szó, hogy más kollégák rosszul látták és rosszul illusztrálták ezt a bélyeget.

polyaspinus.jpgPolyaspinus schweitzeri (Huţu, 1976) hímjének háti-, hasi nézete, szájnyílás körüli régiója és az anális nyílás körüli rész (Pa = posztanális szőr)

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

A Trachytes nem Erdélyben

2013.06.26. 13:08

A Trachytes nem a Trachytidae családba tartozik és a primitív korongatkák közé sorolhatjuk őket, a tritosternum széles alapi része alapján. A Trachytes nem fajait könnyen felismerhetjük körte-alakú testükről, a háti oldalon lévő pajzsok száma és alakja, illetve a nőstényeknél a genitális lemez mellet található egy pár adgenitális lemez jelenléte alapján. Elterjedésük holarktikus, a nem fajai előfordulnak Észak-Amerikában, Európában és Ázsiában is. Legdélebbre Vietnamból került elő egy eddig még ismeretlen fajuk. Afrika északi részéből, illetve a Közép-Amerikából nem ismertek fajai. Jellegzetes elemei a talaj faunának, fajai gyakran avarban, mohában és a talaj felső rétegében találhatóak meg.

Románia, és azon belül Erdély Trachytes fajokban igen gazdag, számos endemikus csak itt élő fajuk van, feltételezhetően egyfajta "diverzítási forrópont" lehet Erdély a Trachytes nem tekintetében. 22 fajt mutattak eddig ki Romániából, mindegyik faj Erdélyben, vagy a környező hegyvidéki régiókban, Olténiában, Mehádiában és Bukovinában is előfordul, ami igen magasnak tekinthető, mert a világon ismert fajok számának (48 faj) majdnem a fele előfordul itt.

címlap.jpgErdély leggyakoribb Trachytes faja a Trachytes aegrota

 

A romániai Trachytes fajok listája

Trachytes aegrota (C. L. Koch, 1841)

Trachytes arcuatus Hirschmann & Zirngiebl-Nicol, 1969

Trachytes adrianaea Huţu, 2000

Trachytes augusta Huţu, 2000

Trachytes baloghi Hirschmann & Zirngiebl-Nicol, 1969

Trachytes carpathicus Kontschán, 2007

Trachytes decui Huţu, 1983

Trachytes hiramatsui Huţu, 1983

Trachytes hirschmanni Huţu, 1973

Trachytes irenae Pecina, 1970

Trachytes lamda Berlese, 1903

Trachytes micropunctata Huţu, 1973

Trachytes minima Trägardh, 1910

Trachytes minimasimilis Masán, 1999

Trachytes oudemansi Hirschmann & Zirngiebl-Nicol, 1969

Trachytes pauperior (Berlese, 1914)

Trachytes pecinai Huţu, 1983

Trachytes romanica Huţu, 1983

Trachytes spendida Huţu, 1977

Trachytes tesquorum Pecina, 1980

Trachytes wisniewski Huţu, 1983

Trachytes sp. n. - (eddig még ismeretlen faj)

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

Nagyon megörültem, amikor egy általam már jól ismert korongatka faj került elő az erdélyi mintákból. A Dinychus bincheaecarinatus Hirschmann, Wagrowska-Adamczyk & Zirngiebl-Nicol, 1984 fajt korábban már hazánkból és a Balkán-félsziget több országában is megtaláltam, de Erdélyből, sőt Romániából eddig nem ismerték.

Ez az új elkerülés fontossá tette, hogy véleményt nyilvánítsak a jelenleg létező Dinychus bincheaecarinatus Hirschmann, Wagrowska-Adamczyk & Zirngiebl-Nicol, 1984/Dinychus carinatus Berlese, 1903 vitáról. Werner Hirschmann és munkatársai úgy gondolták, hogy a Dinychus carinatus fajnak egy közel rokon faja is él Európában, amelyet ők 1984-ben új fajként (Dinychus bincheaecarinatus Hirschmann, Wagrowska-Adamczyk & Zirngiebl-Nicol, 1984) írtak le. Az elkülönítésük fő alapja a peritréma alakja volt, a Dinychus carinatus fajnak van egy a légzőnyílás után látható szakasza, míg az új fajnak nincs. Természetesen ezt nem minden korongatka kutató fogadta el, Jerzy Bloszyk, lengyel atkász azonosnak tekinteti a két fajt és a Dinychus bincheaecarinatus fajt a Dinychus carinatus faj junior szinonimájának tekintette. Egyik dolgozatában ábrázolta az általa Dinychus carinatus fajnak gondolt állatot, amely számos más tulajdonságban különbözik a Hirschmann által és általam is Dinychus bincheaecarinatus fajnak gondolt atkától. Ezért én nem fogadom el Bloszyk véleményét és különállónak tekintem a két fajt.

blog.jpg

Dinychus bincheaecarinatus erdélyi egyede, a nyilak a legfontosabb különbségeket jelölik a D. carinatus fajjal szemben

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”