Az erdélyi talajmintákat tanulmányozva több helyről is egy érdekes, nagy termetű páncélosatka faj került elő, amelyet Collohmannia gigantea Sellnick, 1922 fajként azonosítottam. 

Ez a faj elsődlegesen Románia területéről ismert, azonban a Balkán félsziget országaiban, Ausztriában és az egykori Szovjetunió területén is előfordul, több kutató szerint az egész palearktiszból ismert, azonban az intenzív kutatások ellenére Magyarországról még nem mutatták ki.

A faj nagyon extrém a páncélosatkák között, mert a családjának (Collohmanniidae) egyetlen nemének egyetlen faja, és eltérően a páncélosatkák többségétől az ivari kétalakúság jól megfigyelhető az első és a negyed lábpár szőrein és egyéb függelékein. További érdekessége, hogy olajmirigyén keresztül olyan anyagokat bocsájt ki, amely veszély jelző szignálként is működik.

A vizsgálatok során a romániai mintákból Olténiából és Erdélyből is többfelől előkerült.

c-giganteass.jpg

Collohmannia gigantea Sellnick, 1922 oldaláról készített elektronmikroszkópos felvétel

c-gigantea-2ss.jpgCollohmannia gigantea Sellnick, 1922 hasoldaláról készített elektronmikroszkópos felvétel

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

Románia, és azon belül Erdély is bővelkedik az endemikus atkafajokban. Ez alól a korongatkák sem kivételek, számos fajuk csak ebben a régióban fordul elő, csak itt található meg. Ilyen a Trachytes romanica Hutu, 1983 faj is, amely az úgynevezett primitív korongatkák közé tartozik. A Trachytes nemre nagyon jellemző, hogy a testük körte alakú, a háti oldalon a háti- és a kaudális lemezek között, egy kör vagy háromszög alakú pigidiális lemez is megtalálható. 

A Trachytes fajok között létezik egy nagyon speciális állat, amely nőstényeik ivarlemeze mellett található adgenitális lemezen nem rövid, hanem egy pár pillás, hosszú szőr található. Ez a állat, a csak Erdélyben megtalálható Trachytes romanica Hutu, 1983 faj. Erdélyben nem ritka, bár csak itt élő bennszülött fajról van szó, mégis az utóbbi időben több felől is előkerült.

T-romanicus-fff-small.jpg

A Trachytes romanica faj háti és hasi nézete

erdély-T-romanica.jpg

Trachytes romanica új előfordulásai Erdélyben

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

Erdély kutatása során az általam vizsgált atkák, a korongatkák (Uropodina) alrendjébe tartoznak a Mesostigmata renden belül. A Mesostigmata rend a Parasitiformes rendsorozaton egyik tagja, a parazita Ixodida (kullancsok), és a szubtrópusi, valamint trópusi Holothyrida és Opilioacarida rendekkel együtt. E három rendtől a test hasi oldalán, a csípők tövénél elhelyezkedő légzőnyílások alapján könnyen elkülöníthetőek a Mesostigmata rendbe tartozó atkák. A többi Mesostigmata atkától a korongatkák jól láthatóan elkülönülnek a gnathosoma szőreinek elhelyezkedése alapján, de nagyon jellegzetes a lábak szőreinek a redukciója és a légző nyílás helyzete is.

A másik rendsorozat (Acariformes) rendjeitől (Astigmata, Prostigmata és Oribatida) szintén egyszerűen megkülönböztethetőek a szabadon álló csípők, a légzőnyílások helyzete, valamint a meglévő tritosternum alapján.

rendszer_1.jpg

A korongatkák helye az atkák rendszerében

A korongatkák  morfológiája

 

Korongatkák  szájnyílás körüli régiója

A szájnyílás és környéke speciális felépítésű, ez a jól elkülönülő régió a gnathosoma, amely hypostomára és deuterostomára osztható. A deuterostoma felszínén csak néhány kisebb tüskét, fogat figyelhetünk meg, míg a hypostoma bonyolultabb felépítésű, és itt található maga a szájnyílás is. A szájnyílás mellett két fog-, vagy tőr alakú képződmény látható (corniculi), amelyek között a rövidebb vagy hosszabb, sima vagy tüskéket, szőröket viselő függelékek találhatóak (laciniae). A ventrális oldalon a négy hypostomalis (h1, h2 h3 és h4) szőr található, melyekre nagy formagazdagság jellemző.

A szájnyílás mögött egyes csoportokon megfigyelhető a labrum, és minden csoportnál jól látható a hosszabb-rövidebb szőröket és tüskéket viselő epistoma. E mögött figyelhetőek meg a csáprágók (chelicerae), amelyek sokszor a testbe húzva találhatók. Ezek felépítése is igen változatos. A mozgatható ujj (digitus mobilis) egyszerű felépítésű, míg a nem mozgatható ujj (digitus fixus) sokszor hosszan, hegyesen kihúzott, vagy különféle (pl. gomba alakú) függelékeket viselhet.

A gnathosoma eredésénél találkozhatunk a tritosternummal, amely alapi részből és többágú függelékből áll.

 gnathos_2.jpg

A nyűgatkák és a korongatkák gnathosomájának ventrális oldala (c: corniculi, l: laciniae, h: hypostomális szőrök, t: tritosternum)

 

A korongatkák testfelépítése

A testük egységes. A háti oldalon a primitívebb fajoknál a háti lemez több részből áll (dorzális lemez, posztdorzális lemez (más munkákban pygidiális lemez)), míg a fejlettebb fajoknál csak egy egységes dorzális lemez, egyes esetekben pedig holodorzális lemez található.

A dorzális lemez körül a marginális lemez található, amely egyes csoportoknál az elülső részen összenő a dorzális lemezzel. A hasi oldalon a szternális lemez összenő a ventrális lemezzel. A szternális lemezen találhatóak az ivarnyílások. A hímek ivarnyílása kör alakú lemezzel fedett, míg a nőstény ivarnyílását fedő lemez változatos, lehet kör-, pajzs- vagy nyelv alakú, és viselhet különféle függelékeket is.

Az genitális lemez mellett 5 pár mellszőrt találhatunk, a ventrális lemezen a ventrális szőrök láthatóak, míg a végbélnyílás körül 5 darab (két pár adanális és egy anális) szőrt is megfigyelhetünk. A négy pár láb közül az első pár előre áll, míg a másik három pár oldalirányba. A fejlettebb korongatkáknál a lábak a test mellé, speciális mélyedésekbe illeszthetőek (metapodal régió). A dorzális és ventrális szőrök alakja változatos, vannak egyszerű tű alakú, spatula alakú, levél alakú és T-alakú szőrök is. A kutikula díszítése is változatos, viselhet kör- vagy pont alakú díszeket, de kültakarójuk lehet bőrszerűen ráncolt is.

uropodina.jpgA korongatkák két jellegzetes csoportjába tartozó fajnak háti és hasi nézete

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

Pénteken (2013. március 22-én) volt a Szünzoológiai Szimpozium, ahol egy poszteren mutattam be Erdély korongatka kutatásának jelenlegi állapotát. Az elmúlt 3 hónap intenzív kutatásának köszönhetően 44 fajra emelkedett Erdély korongatkáinak a száma, ami majdnem a fele a teljes romániai faunának. 

Az eddigi adatok alapján számos endemikus, csak itt elő fajt található Erdélyben, amelyek sokszor itt többfelé elterjedtek és számos helyen megtalálhatóak. Sok a ritkának tekinthető faj, és kiemelhető a Trachytes nem, amelynek jelentősen sok faja él itt, és amelynek egy feltételezett kialakulási gócpontja lehet Erdély.

erdély.jpg

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

Werner Hirschmann, a korongatkák jelentős kutatója, 1962-ben kolléganőjével (Irene Zirngiebl-Nicol) felfedeztek egy ismeretlen korongatkát Magyarország területén és elnevezték Uroobovella hungarica fajnak. A kor többi dolgozatához hasonlóan alig adtak róla leírást és csupán néhány részét rajzolták le az állatnak, sőt azt sem említették meg, hogy pontosan honnan is került elő, mik lehetnek az ökológiai igényei.

Uroobov-hung_1.jpg

Urobovella hungarica hasi nézete

Erdély korongatkáit kutatva bukkantam erre a fajra, Erdély egymástól viszonylag távol eső területeiről, az Erdélyi-Szigethegységből, Máramarosból, a Keleti-Kárpátokból és még Olténiából is előkerült. Erdély és Románia faunájára új faj, vagyis eddig még senki sem találta meg itt. Kiderült, hogy ez a faj főleg avarlakó, de tőzegmohákból és talajon élő zuzmók között is sikerül megtalálni. 

erdély-U-hung.jpgUrobovella hungarica előfordulásai Erdélyben

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

Az atkák vizsgálata

2013.02.28. 08:58

A begyűjtött mintákból kifuttatott, kisózott tiszta anyag már csak az állatokat tartalmazza. Természetesen nem csak atkákat, hanem más csoportok (ugróvillások, bogarak, ászkák, ikerszelvényesek, álskorpiók és társaik) tagjait is megtalálhatjuk benne. Ebből az alkoholos mintából preparáló mikroszkóp alatt válogatjuk ki a vizsgálni kívánt csoportokat.

Kép 00222.jpg

Vegyes kisózott minták, amelyekből kiválogathatjuk az állatokat

A begyűjtött atkákat zárt és félig nyitott tárgylemezen vizsgáljuk. Zárt tárgylemezes vizsgálatnál az alkoholból kivett állatot zselatinos tejsavba (vagy más konzerváló, tisztító közegbe például, Hoyer oldatba vagy Kaiser oldatba), helyezzük, majd valamilyen gyorsan száradó festékkel (zománcfestékkel, vagy leggyakrabban körömlakkal) keretezzük. Ezt a módszert az apróbb, kevésbé domború állatok vizsgálatánál alkalmazzuk.

3.jpg
Atkák félig nyitott és zárt tárgylemezen

A vastagabb, nagyobb atkákat félig nyitott tárgylemez segítségével tanulmányozzuk. Erre mélyített tárgylemezeket használunk, amelyek mélyített részébe tejsavat cseppentünk és félig lefedjük fedőlemezzel. Így az állatot egy ecset vagy tű segítségével a megfelelő pozícióba tudjuk forgatni. Pár napos tejsavas kezelés után az állatok a vizsgálathoz megfelelően áttetszőek lesznek és a mélyített tárgylemezen jól vizsgálhatóak. A meghatározott állatokat ezután apró, 75%-os etanollal töltött fiolába helyezzük.

4_1.jpgAlkoholos gyűjteményi üveg a Magyar Természettudományi Múzeum Talajzoológiai Gyűjteményében 

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

Hogyan gyűjtsük atkákat?

2013.02.26. 12:23

A talaj atkáit háromféle módon gyűjtjük, az első két módszer munkaigényes, nem hatékony és nagyon kevés fajt eredményez.

1, Egyelés: A talajfelszínen vagy a rostálásnál nagyon sokszor megfigyelhetőek a atkák, amelyek a talaj, illetve az avar szemcsék között gyorsan mozognak, de csupán a nagyobb, közönséges fajok gyűjthetőek ezzel a módszerrel. Az egyelésnek a forézises atkák gyűjtésében van igazi szerepe. Az egyeléssel gyűjtött bogarakon (elsősorban a Scarabeidae, a Geotrupidae vagy a Carabidae családok fajain) vagy csigákon (Ereynetidae) nagy egyedszámban gyűjthetőek az atkák. Kevés atka fajjal találkozhatunk így, de ezek begyűjtése mindig fontos, mert ezeket a fajokat más módon nem tudjuk begyűjteni. Legjobb módszer a hordozó állattal együtt alkoholos fiolába tenni, majd mikroszkóp alatt leválogatni az atkákat. Ez azért is fontos, mert így pontos képet kaphatunk arról, hogy melyik atka faj melyik bogárfajon fordul elő.

2, Talajcsapda: A talajfelszínen mozgó atkák sokszor belepotyognak az etilén-glikolos talajcsapdákba. Sajnos, csupán a nagyobb fajok néhány egyedét tudjuk így begyűjteni, hatékonysága nagyon minimális.

3, Talajminták futtatása (Berlese-módszer): A módszer lényege, hogy a fokozatosan kiszáradó talaj, moha vagy avar felső rétege felől, egyre mélyebbre húzódnak az állatok. A terepen nejlonzacskóba gyűjtött, felcédulázott anyagot (amely lehet avar, moha, talaj, állati ürülék, madár vagy kisemlős fészek, hangyaboly) papír vagy fém-tölcséres futtatóra helyezzük. A futtató több részből áll. A tölcsér felső részén egy fémháló található (kb. 25-100 nm2 lyukbőséggel), erre a hálóra kerül a begyűjtött anyag. A tölcsér alján egy üveg található, amely 75%-os etil alkohollal van feltöltve, ebbe potyognak a kiszáradás elől az egyre mélyebbre húzódó állatok. Általában több tölcsér van egymás mellett, sokszor több sorban és több emeleten is. Nagy faj és egyedszám gyűjtetésével járó módszer, egységnyi minták vételével mennyiségi vizsgálatok elvégzésére is alkalmas.

81.jpg

Fémtölcséres futtatók használat közben

71.jpg

Papírtölcséres futtatók használat közben

A kifuttatott minta azonban nagy mennyiségben tartalmazhat belehullott talaj- és kavics szemcséket, amelyeket sózással távolítunk el. A mintát egy magas üveghengerbe öntjük, amelyben telített sóoldat található. A beleöntött minta néhány perc alatt két részre válik, az oldat felszínén úszó könnyebb fajsúlyú szerves anyagra (amely tartalmazza a vizsgálni kívánt fajokat) és az oldat aljára lesüllyedt talaj, homok és kavics szemcséket. A felülúszót óvatosan egy molnárszita hálóra öntjük, csapvízzel átmossuk, majd 75%-os etanolba konzerváljuk.

„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.” 

Érdekes módon Erdély a zoológusi pályám kezdetén nem vonzott. Azt gondoltam, hogy minek dolgozzak Erdély faunáján, amikor rengeteg trópusi anyag várja a feldolgozást, és ezekben fajok százait kell még leírnom, sőt több csoportot is rendbe kell tennem. Mindezek mellett itt volt a Balkán-kutatás, amely kezdetektől elhalmozott a ritka és sokszor tudományra új fajokkal. Ezekhez képest Erdélyben semmi olyat nem láttam, ami arra késztetett volna, hogy egyetlen korábban begyűjtött anyagot is megvizsgáljak. A változást a 2005-ben induló Máramaros kutatás hozta, amely során hétszer látogattam meg a történelmi Máramaros területeit. Mellette Erdély bizonyos helyeire, a Mezőségbe, a Zarándi hegységbe vagy a Pádisba is elutaztam és gyűjtöttem. De Erdély határait is tanulmányoztam, Olténia, Mehádia és Bukovina is vizsgált területek közé tartozott, így az általam Erdélyben gyűjtött talajminták mennyisége mára meghaladja a 300-at. Két új fajt is leírtam a gyűjtőutakból a Trachytes carpathicus és a Veigaia transylvanica fajokat.

Amikor a Magyary pályázatra összeállítottam a kutatási tervet Erdélyt választottam, mert akkor már láttam, hogy rengeteg érdekes faj kerülhet még elő és talán még új fajok is várhatnak rám. Közel van, sokszor lehet menni gyűjteni és nem mellesleg nagyon szép területekre utazhat az ember.

DSCN1887.JPG

DSCN1775.JPG
„A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.”

Kimondottan kedvelem a zoológiai érdekességeket. Jobban szeretek ritka, alig látott állatokkal dolgozni, mint egy szűk csoporton belül közel rokon fajokat tanulmányozni. Így bukkantam, a genfi múzeum laoszi anyagának tanulmányozása során egy újabb extremitásra, egy ismeretlen Messoracarus fajra. A Messoracarus fajok a Messoracaridae családba tartoznak a Leptantennus nemmel együtt, és így három fajjal (két Messoracarus és egy Leptantennus faj) alkotják ezt a kis családot. A család tagja mirmekofilok, vagyis hangyafajok fészkében, vagy magunkon a hangyákon fordulnak elő. Közös jellemzőjük, és erről könnyen felismerhetőek, a nőstények két hosszúkás, téglalap alakú ivari lemeze, amely egyedi a Mesostigmata atkák csoportjában.

Földrajzi elterjedésük is érdekes, a Leptantennus pendulipes fajt Kelet-Afrikából, a Messoracarus mirandus fajt Szicíliából, míg a Messoracarus emarginatus fajt Ausztráliából, Sydney környékéről írták le. Ezért is volt meglepő a laoszi faj előkerülése, amely számos karakterben különbözött az ismert fajoktól, bár a földrajzi távolság már előre sejtette, hogy egy ismeretlen faj került elő. A dolog külön érdekessége, hogy 1916-ban gyűjtötték az utolsó Messoracaridae fajt, vagyis majdnem száz éve senki sem látta ezeket az állatokat!

Messoacarus.jpg

http://www.mapress.com/zootaxa/2012/f/z03527p062f.pdf

Boros Gergely doktori védése

2012.09.13. 12:36

Hétfőn egy újabb talajzoológiai védésen vehettem részt. Boros Gergely védte meg doktori értekezését, amely a hazai botanikus kertekben előforduló televényférgekről (Enchytraeidae) szólt. A televényférgek mindig is a kedvenceim közé tartoztak, bár velük szemben egy dolog nagyon zavart, az hogy ezeket az állatokat élve, mikroszkóp alatt kell azonosítani, ami nagyon nehézkes egy egy izgő-mozgó állatnál. Gergő előadása érdekes és lebilincselő volt, mesélt a megtalált fajokról, honnan és hogyan kerülhettek hazánkba az itt előforduló, sokszor igen messziről érkezett fajok. Igen jelentős eredmény a kutatásaiban az öt eddig még nem ismert, tudományra új faj felfedezése, illetve az az eredmény, hogy egyes televényféreg fajok az üvegház egyenletesen meleg és sokszor nedves klímájából kikerülve a szabadban is képesek túlélni, sőt szaporodni is. 

Amióta az utóbbi időben a zootaxonómia iránt érdeklődés megcsappant, kevés olyan védéssel lehet találkozni, amely a talajfauna valamely csoportjára fókuszál és azt kimondottan taxonómiai szempontból közelíti meg. Ezért is örvendetes tény, hogy egykori kollégámnak, Lazányi Eszternek pénteken megtekinthettem a PhD védését. Esztert régóta, még hallgató korából ismerem, így végig követhettem, hogyan vált egy lelkes egyetemistából  elkötelezett zootaxonómussá. Amikor hallgatóként az talajfauna egyik legérdekesebb csoportja, az ikerszelvényesek (Diplopoda) felé fordult a figyelme, nagyon megörültem, bár van egy kiváló ikerszelvényes kutatónk (Korsós Zoltán), azt gondoltam két embert bőven elbír ez a szép csoport. Eszter pénteki védése bebizonyította mindenkinek, hogy a taxonómiának van helye a nap alatt, és egy fiatal kutató is igen jelentős, nemzetközi szinten elismert eredményeket képes elérni szorgalmával, kitartásával és munkaszeretetével.

védésjpg.jpg

Eszter egy nagy fajszámú, problémás ikerszelvényes génusz rendberakását tűzte ki célul doktorijában, amelyben kétséget kizárólag remekül helyt állt. Neveket szinonimzált be, alnemeket rakott rendbe és definiált újra. Mindezek mellett még négy, eddig ismeretlen állatfajt is felfedezett és leírt a Balkán-félszigetről. Az előadása lendületes és nagyon érdekes volt, kár, hogy a terem akusztikája miatt a hozzászólók kérdéseit alig-alig lehetett hallani.

Bár Eszter már légy taxonómusként folytatja tovább a pályáját, biztos vagyok benne, hogy a legyek taxonómiai vizsgálatában is hasonló, maradandó eredményeket fog elérni! Ehhez kívánok neki sok erőt, szorgalmat, kitartást és ismét gratulálok a védéséhez!

Az új Opuscula Zoologica

2012.07.29. 13:04

Most jelent meg az Opuscula Zoologica Budapestiensis 43. évfolyamának első kötete. Ez a folyóirat évtizedek óta a hazai talajzoológia egyik jelentős fóruma, egyik alapítója, a világ egyik legismertebb és legelismertebb fonálféreg kutatója és talajzoológusa Andrássy István. Több éven keresztül a folyóirat megjelenési problémákkal küszködött, majd Csuzdi Csaba, a giliszták nemzetközileg elismert specialistája szárnyai alá vette a az újságot és immáron évi két kötetben jelenik, főleg talajzoológiai és részben hidrobiológiai témájú közleményekkel. 

A 43. szám első kötete egy hidrobiológiai cikk kivételével a talaj több állatcsoportjával foglalkozik. Négy atkákkal foglalkozó cikk mellett, olvashatunk  közleményeket a gilisztákról, a fonálférgekről, álskorpiókról és az ugróvillásokról is. Ha a földrajzi lefedettséget nézzünk, a hazai eredmények mellett, Costa Rica, Tajvan, Etiópia, Madagaszkár és Ecuador talajállatai szerepelnek a  jelen kötetben.

A cikkek innen letölthetőek:

http://opuscula.elte.hu/opuscula43_1.htm  

A Baloghiatrigon alnemet Werner Hirscmann írta le 1979-ben, a már korábban Kubából leírt 12 Trigonuropoda faj számára. 2003-ban szerencsém volt eljutni a Dominikai Köztársasága, ahol megfogtam az alnem 13. faját is és új fajként le is írtam . Ebben a cikkemben felélesztettem az elfeledett alnemet, és az új faj miatt egy új illusztrált határozó kulcsot is összeállítottam. Akkor úgy tűnt, hogy az alnem fajai csak a Nagy-Antillákon (Kuba és Hispaniola) fordulnak elő, más helyekről, a kisebb szigetekről hiányoznak.

2008-ban lehetőségem nyílt megtekinteni a londoni Természettudományi Múzeum válogatatlan talajminta anyagát, amelyben egy egy újabb Baloghiatrigon fajt fedeztem fel, ismételten a Nagy-Antillák egyik szigetén, Jamaicán.

A környező területeket vizsgálva (Mexikó, Costa-Rica, Venezuela vagy Saint Lucia) nem kerültek elő további fajok, így azt kell gondolnom, hogy ez a szubgenusz karibi endemizmus, és a fajai csak a Nagy-Antillák szigetein fordulnak elő.

http://www.mapress.com/zootaxa/2008/f/z01856p066f.pdf

http://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/01647954.2011.648659

Trigonuropoda (Baloghiatrigon) dominicana a Dominikai Köztársaságból:

Trigonuropoda_(Baloghiatrigon)_dominicana.jpg

Gyűjtőúton a Balkánon

2012.06.07. 09:21

Idén 15. alkalommal mentem gyűjteni a Balkán félszigetre. Két társam volt, Murányi Dávid álkérész specialista és Szederjesi Tímea a földigiliszták fiatal kutatója. A fő célunk most Görögország keleti része és a bulgáriai Rodope hegység vizsgálata volt. A görög istenek nem voltak kegyesek velünk, mert mindennap esett, ami a talajfauna kutatásában jó lehetne, ha nem lett volna előtte egy hosszabb szárazabb időszak. Így, bár a talaj nedves volt, az állatok már a szárazság elleni diapauzában voltak, ami nem segítette a sikeres gyűjtést. Azért nem kellett üres kézzel hazajönnünk, nagy számban gyűjtöttük a talajállatokat, illetve a vízi rovarokat. Főleg az egyéb állatok kategóriája volt gazdag, sok fakókeselyűt, gyurgyalagot, szalakótát és egyéb madarat láttunk, de sok kaszpi teknőssel is találkozhattuk. Nagyon örültem, mert még nem gyűjtöttem a Balkánon a pajzsosrákokat, de most fogtunk nyári pajzsosrákot (Triops cancriformis) és egy még nem azonosított Anostraca fajt is. Életemben először láthattam rablópilléket, és a szöcskék egy érdekes képviselőjét, a pozsgócót vagy szamárszöcskét. 


Néhány talajállat az útról:

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

A bársonyatkáknak számos képviselőjük él a talajban, sokszor kerülnek elő, mert nagyon és vörös színűek

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez a Haplophthalmus faj egy kő alól került elő


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A görögországi Armadillidium fajok jól ismertek, számos endemizmusuk is előfordul


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Eisenia lucens, a villágító giliszta fakorhadékból került elő


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az extrém élőhely, a tengerparti turzás. Hasonlóból már két tudományra új fajt is leírtam, ez is igen gazdag volt különböző talajállatokban, még egy sótürő giliszta faj is előkerült belőle. 

 

 

Tervuren

2012.05.23. 18:15

Ugyanazzal a pályázattal, amellyel Berlinben voltam, most Tervurenbe látogattam, a Királyi Közép Afrika Múzeumba (röviden csak Afrika Múzeumba). Utazásom fő célja az itt őrzött korongatkák vizsgálata volt. A gyűjtemény két részből állt, a tárgylemezre preparált eddig még meg nem határozott korongatkákból illetve néhány afrikai faj típusából, valamint sok-sok válogatatlan atkából, amelyek korongatkákat is tartalmaztak trópusi Afrika különböző területeiről (Elefántcsont part, Libéria, Madagaszkár stb.).

A preparált atkákat végig határoztam, a típusokról pedig rajzokat készítettem. Utána láttam neki a vegyes atka mintáknak. Körülbelül 80-90 fiolányi korongatkát válogattam ki, amelyet majd utánam küldenek Budapestre és itt fogom feldolgozni ezeket a példányokat. Ami feltűnt, hogy ezek a minták nagyon gazdagok voltak egy bizonyos génusz, a Chelonuropoda fajaiban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Chelonuropoda africana faj hímje Kenyából

 

Nem olyan rég jelent meg egy összefoglaló munkám erről a csoportról (http://www.tandfonline.com/doi/abs/10.1080/00222933.2011.651650), de akkor még nem figyelhettem fel egy érdekes jelenségre. A korábban általam vizsgált állatok talajmintákból származtak, míg a most találtak talajcsapdával lettek gyűjtve. Ez arra utal, hogy ezek az állatok, nem csak  a talajban, hanem a talaj felszínen is igen aktívak, ami egy érdekes, új megfigyelés a korongatkáknál. 

 

Természetesen, mind az Afrika Múzeum, mind a brüsszeli Természettudományi Múzeum kiállítását meglátogattam.  

Néhány ízelítő kép:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Darwin, a talajzoológus

2012.04.23. 19:54

Április 19-én volt Charles Darwin, ez egyik legnagyobb hatású biológus halálának 130. évfordulója. Néhány évvel ezelőtt, 2009-ben volt születésének 200. évfordulója és a Fajok eredete első kiadásának 150. évfordulója. Akkor az evolúcióbiológusok, ökológusok, elméleti biológusok és sokan mások tisztelettel emlékeztek meg Darwin életéről és munkásságról.

Azt a tényt azonban, hogy Charles Darwin volt az első talajzoológus sokan elfelejtik. Darwin utolsó könyve, a "The Formation of Vegetable Mould through the Action of Worms, with Observation on their Habits", már a giliszták viselkedéséről és a talajban betöltött szerepükről szól. 

Ebben a munkájában Darwin, tisztázta földigiliszták talajban betöltött szerepét, hiszen korábban sokan kimondottan kártékony állatoknak tartották ezeket az állatokat. Darwin most sem kerülhette el, hogy néhány szarkasztikus ábra ne jelenjen meg róla és a gilisztákról, de ez semmit nem von le abból a tényből, hogy Charles Darwin, az evolúció atya volt az egyik első talajzoológus.

 

 


 

 

 

 

2010-ben egy furcsaságra bukkantam a kenyai talajminták tanulmányozása során. Egy nagy, lapos atka nősténye került elő, aminek három részből állt az ivarlemeze és nagy elkülönült anális lemezzel rendelkezett. A nagy összefoglaló munka, a Manual of Acarology áttekintése során, rájöttem, hogy ez az állat a Philodanidae családba tartozik, de az eddig ismert egyetlen fajtól, amely az USA-ban fordul elő, számos karakterben eltér. E-mailt írtam auszráliai kollégámnak (Dr. Owen Seemann), aki ezeknek a három ivarlemezes atkáknak (Trigynapsida) a specialistája, hogy milyen szokatlan állatot találtam. Megerősített, hogy jól gondolom, valóban egy ismeretlen, a Philodanidae családba tartozó állatot találtam, de annyira eltér az eddigi ismert fajtól, hogy a Philodanidae családot újra kell definiálni. 

A jelentős morfológiai eltérések miatt, egy új nemet állítottunk fel (Afrophilodana Kontschán & Seemann, 2011), és az állatot Afrophilodana africana Kontschán & Seemann, 2011 fajnak neveztük el. Furcsaság a dologban, hogy a Philodanidae család fajai csak az USA és Kenya területén fordulnak elő. Úgy gondoljuk, hogy valószínűleg több más, eddig még ismeretlen faj is élhet még, de a hiányzó kutatások miatt még nem kerültek eddig elő.

 1. Háti nézet; 2. hasi nézet; 3. mell lemez és az ivarlemezek; 4. nőstény ivarszerv

 Cikk: http://www.mapress.com/zootaxa/2011/f/z02753p052f.pdf

Berlin

2012.04.20. 12:28

2012 április elején két hetet töltöttem Berlinben, az ottani természettudományi múzeum pókszabású és soklábú gyűjteményének vendégkutatójaként. A látogatásom fő célja, Wolfgang Karg professzor korongatkáinak tanulmányozása volt, mert volt néhány olyan általa leírt faj, amelynek faji rangjában kételkedtem. Szerencsére a taxonómiai kutatást lehetővé tevő Synthesys pályázati rendszer támogatta az elképzelésemet, és április elsején meg is érkeztem Berlinbe. A Karg által leírt fajokat már az első két napban meg tudtam vizsgálni, mindhárom fajt valid, érvényes fajnak kell tartom, azonban az egyiket, a Trachyuropoda ponticuli fajt egy másik génuszba fogom áthelyezni.

Ezután nagyon ráértem és megvizsgáltam Karg professzor más korongatkáit is, amelyek sokszor németországi uborkaföldeken gyűjtött. Számos olyan fajt láthattam, amit még előtte sohasem, mert csupán Európa északi, illetve nyugati részén fordulnak csak elő.

Még egy dolog nagyon vonzott Berlinbe. Utazásom előtt megkeresett a vendéglátóm, Dr. Jason Dunlop, hogy érdekelnek-e borostyánban lévő korongatkák. Régi álmom vált ezzel valóra, hogy borostyánban megőrzött korongatkákat láthatok. A korongatkák azonosítása a borostyánban nagyon nehézkes, így csupán annyit mertem mondani, hogy valószínűleg az Urodinychidae családba tartoznak, feltehetően az Uroobovella nembe. Nem csak korongatkákat találtunk, hanem egy nagyon érdekes atkacsoport, a Microgyniidae család három egyede is megfigyelhető volt. Eddig ezeket az állatokat még sosem figyelték meg borostyánban, így ez igen jelentős felfedezésnek tekinthető.

A berlini múzeumnak nagyon gazdag fosszilis gyűjteménye van, a gerincesek mellett számos olyan gerinctelen állat lenyomatát is láthattam, amelyek részletgazdagsága teljesen lenyűgözött.

Néhány kép a kiállított fosszíliákról:

 
 
 

 

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Beköszöntő

2012.04.19. 17:55

Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy kimozdulva a tudomány elefántcsonttornyából, minél több emberrel ismertessem meg a talaj apró lényeit. Elsősorban a saját új eredményeimet szeretném közérthető nyelven bemutatni, de be akarok számolni más kutatások új, érdeklődésre számot tartó eredményeiről is.

De miért épp a talajállatok?

Magyarországon nagy hagyománya van a talajzoológiai kutatásoknak. Az elmúlt fél évszázadban a magyar kutatók jelentős szerepet töltöttek be a a talajok állatvilágának megismerésében, mind hazai, mind külföldi és sokszor trópusi területeken is. A hazai kutatók által felfedezett új, eddig még senki által nem nem látott fajok mennyisége több ezerre tehető. De nem csak az új, eddig még ismeretlen fajok feltárásában dolgoztak a hazai kutatók, hanem ezen állatok a talajban betöltött szerepét is sokan, sokféleképp vizsgálták. Tanulmányozták a talajra hullt avar lebomlását, a talajállatok egyes közösségekben betöltött szerepét, illetve a talaj más élőlényeivel (pl. gombákkal) való kapcsolatát is. 

A talaj állatait leggyakrabban méret alapján szokás csoportosítani:

1, Mikrofauna - elsősorban a talajban élő egysejtű állatok tartoznak ide, 0.2 mm alatt,

2, Mezofauna - a kicsivel nagyobb, 0.2-2 mm állatok gyűjtőneve, ide tartoznak a fonálférgek, a kerekesférgek, az atkák, az álskorpiók, az ugróvillások, egyes bogarak és más rovarlárvák,

3, Makrofauna - nagyobb állatok csoportja, 2-20 mm, ide az ászkarákok,  százlábúak, ikerszelvényesek, rovarlárvák, televényférgek, csigák és pókok tartoznak

4, Megafauna - nagy méretű állatok gyűjtőcsoportja, a giliszták, az emlősök, nagyobb ízeltábúak tartoznak ide, méretük 2 cm felett van.

Természetesen ezek a kategóriák nem szigorú szabályok, sokszor ugyanazon csoportok  fajai más és más faunába tartoznak. 

 Néhány állat a talaj faunájából: O: páncélos atkák (Oribatida), U és T: korongatka (Uropodina), I: ászkarák (Isopoda), V: nyűgatka (Gamasina: Veigaiaidae), Pa: nyűgatka (Gamasina: Parasitidae), C: ugróvillások (Collembola), P: álskorpió (Pseudoscorpiones).

 

 

süti beállítások módosítása